Napi döbbenet

Tegnap láttam egy filmet. elgondolkodtatott azon, hogy a cél amiért élek vajon helyes-e. Ugyanis nálam ez a másokért való élést jelenti. De ezerrel. Neki legyen jó meg neki is meg még neki is viszek, vagy veszek valamit. Elgondolkodom a baján és persze próbálok is a lehető legmélyebben belemászni a lelkébe és segítő tanácsokat osztogatva.
Mindig azt szeretném ha más jól érezné magát, és akkor majd én is jól fogom. Hát nem bassza meg. Ez nagyon nem így van.
Ugyanis nem lehet mindenkit magam körül jó hangulatba tudni, és utána mikor már a családomat tekintve, - az a nyolc vagy tíz ember- , jól van, akkor majd én is jól tudok lenni. Le kell tudnom szarni őket, hiába tennék meg szinte bármit értük. Nem tehetem. Nem tudom. Egyszerűen lehetetlen. Utálatosan szarul érzem magam minekutána én úgy gondolom mindenkivel tök aranyos és kedves és tényleg mindent megengedő voltam, utána egyedül én fekszem a padlóm. A szó szoros szaros" valóság értelmében.
Én vagyok a kibaszott kurva nagy lelkiismerete mindenkinek, aztán meg sehol semmi amibe már én tudnék kapaszkodni. Lógok a semmi kellős közepén és nézem hogy most meg senki nincsen sehol vagy ha van is már nem tud segíteni semmiben.